XV. ERDÉLYI NÉPTÁNC ANTOLÓGIA

Kolozsvár, 2022 október 1

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület saját kezdeményezése alapján 2007 óta évente jelenteti meg pályázatát. A pályázat célja az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek közösségének építése, szakmai előmenetelének segítése, erősítése, követése, közös útkeresés támogatása, az erdélyi minősítési rendszerre való felkészülés támogatása, az újonnan készülő koreográfiák évről-évre történő kiértékelése, szelekciója az Erdélyi Néptánc Antológia Gálaműsorán való bemutatásra.

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület az erdélyi magyarság hagyományos kultúrához kötődő kezdeményezéseit kívánja támogatni, erősíteni, elsősorban a néptánc- illetve népzene terén.

Az Erdélyi Néptánc Antológia az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek erkölcsi és szakmai megmérettetése, mely egy egész estés Gálaműsorban csúcsosodik. A Gálaműsorra a pályáztatás során tíz koreográfia, illetve az ezeket bemutató együttesek kapnak meghívást minden évben.

A pályázat célja az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek szakmai fejlődésének elősegítése, az egészséges szakmai fejlődés támogatása, az együttesek szakmai szintjének mérése, követése, útmutatás, de mindenekelőtt az erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek közösségének építése, erősítése, közös tevékenységek lehetőségének megteremtése, és hosszú távon való biztosítása által, melyek haszonélvezői elsősorban a magyar hagyományőrző gyerekek és az ifjúság.

A pályázatra Erdélyben működő műkedvelő (amatőr) néptáncegyüttesek jelentkezhetnek, két kategóriában:

Felnőtt néptánc együttes – felnőtt kategóriába sorolandó az az együttes, amelyben a fellépő táncosok 2/3-a a pályázat megjelenésének évében betöltötte vagy betölti a 15 évet.

Gyerek néptánc együttes – minden olyan együttes, amely nem esik a felnőtt együttes kategória alá.

2022-ben az felhívást követően rekordszámú benevezés történt az Antológia történetében.

Benevező együttesek, koreográfiák:


PÁLYÁZÓ EGYÜTTESKOREOGRÁFIA CÍMEKOREOGRÁFUS
1Árvácska NTCS – ErdőcsinádKüküllőmenti táncokFazakas János
2Avasújvárosi „Kispiros” NTETáncok belső mezőségrőlLakatos Ágnes, Kispál Nándor
3Berekenye NTE-SzilágycsehÖszeveszett a vadgalamb a búsgerlicévelFüzesi Henrietta, Hercz Vilmos
4Borsika NTE – MarosvásárhelyVajdaszentiványi táncokTörzsök Zsuzsánna, Kovács Szabolcs
5Csillagocska NTE-NagyváradSzatmári táncokImre Béla
6Eszterlánc NTE-TemesvárBeavatás – vajdaszentiványi táncokTőkes Zsolt, Tőkés Edit
7Gyöngyvirág NTE – CsittszentivánVajdaszentiványi táncokEgyüttes tagjai
8Hajdina NTE -MarosludasBukovinai táncokSzász Nóra Violetta, Kovács Szabolcs
9Kikerics NTE – SegesvárA sűrűjébőlBugnár Zsolt
10Kincskeresők NTE – SepsiszentgyörgyPárválasztásTőkes Zsolt, Tőkés Edit
11Kis Bekecs NTE – NyárádszeredaMérai táncokNagy Keresztesi Zsuzsa, Mészáros Attila
12Kökényes NTCS – DicsőszentmártonAz Öregeké…Bugnár Zsolt, Varró Huba
13Nagy Kincsek NTE – Sepsiszentgyörgy…ez az Ádámé…Tőkes Zsolt, Tőkés Edit
14Napsugár NTE – MarosszékSóvidéki táncokFüzesi Albert
15Serittő NTE-SzékelyudvarhelyBál MérábanMárton Sándor
16Sirülők NTE – Szováta (felnőtt)Bogártelki táncokTőkés Lóránt
17Sirülők NTE – Szováta (gyermek)Magyarpalatkai táncokTőkés Lóránt
18Szamoshát NTE- SzatmárSzilágysági táncokMihai Dora
19Százfonat NTE- ErdőszentgyörgyMagyarforrói Román táncokLászló Anna-Ildikó, László Szabolcs Zsolt
20Százlábacska NTE – SepsiszentgyörgyMoldvai táncokVirág Imola
21Százlábú NTE – SepsiszentgyörgyInaktelki táncokStefán Bencze, Dobai Katalin
22Székelykáli NTCS – SzékelykálNyárádmenti táncokFazakas János
23Terbete NTE – ZilahTövisháti táncokHercz Vilmos, Hercz Beáta
24Urusos NTE-OroszhegyMagyarpalatkai táncokMárton Sándor

A háromtagú zsűri, amely az együttesek koreográfiáit, munkásságát, felkészültségét méltatta a szabályzatban lefektetett pontozás szerint az idén a következő szakemberekből állt: Dr. Székely Melinda (Kolozsvár) , Farkas Tamás (Budapest), Farkas Sándor-Csaba (Marosvásárhely). A részletes értékelések után (melyet minden együttesnek külön csatoltunk) kialakult sorrend szerint az első 10 együttes amelyik részt vehetett a Kolozsváron megszervezett Gálán a következő:

S. számEgyüttes
1Kis Bekecs NTE – Nyárádszereda
2Kikerics NTE – Segesvár
3Terbete NTE – Zilah
4Borsika NTE – Marosvásárhely
5Gyöngyvirág NTE – Csittszentiván
6Napsugár NTE – Marosszék
7Kökényes NTCS – Dicsőszentmárton
8Hajdina NTE -Marosludas
9Kincskeresők NTE – Sepsiszentgyörgy
10Százlábacska NTE – Sepsiszentgyörgy

XV. Erdélyi Néptánc Antológia Gálaműsora, részletes programja

A Gálaműsor 19.00 órakor kezdődött, helyszíne: Kolozsvári Diákművelődési Ház volt. Zenélt a Tokos zenekar és Melkuhn Robi és barátai. Fellépési sorrend:

1. Százlábacska NTE – Moldvai táncok

2. Kökényes NTE – Kalotaszegi román

3. Napsugár NTE – Sóvidéki táncok

4. Gyöngyvirág NTCS – Vajdaszentiványi táncok

5. Kikerics NTE – Küküllő-menti táncok

6. Hajdina NTE – Bukovinai táncok

7. Kis Bekecs NTE – Mérai táncok

8. Borsika NTE – Vajdaszentiványi táncok

9. Terbete NTE – Tövisháti táncok

10. Kincskeresők NTE – Selyei táncok

11. Szarkaláb NTE – Kalotaszegi táncok

12. Ördögtérgye NTE – Moldvai táncok

Megosztás:
Facebook
Twitter
Email
Print

Közelgő események

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesülni eseményeinkről és aktuális projektjeinkről, küldje el nevét és e-mail címét! Adatait kizárólag arra használjuk fel, hogy eseményeinkről és projektjeinkről tájékoztassuk Önt.