Belső pályázat 2019

A Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően 2019-ben a Romániai Magyar Néptánc Egyesület tizennyolc tagja kapott segítséget új koreográfia elkészítéséhez: Százlábú Néptáncegyüttes, Boróka Egyesület, Ördögborda Néptáncegyüttes, Boróka Ifjúsági Egyesület – Marosvásárhely, Kikerics Kulturális Egyesület, Kökényes Egyesület, Bokréta Néptánc- és citeraegyüttes, Téka Művelődési Alapítvány, Kincskeresők Néptáncegyüttes, Bekecs Néptáncegyüttes, Tiszta Forrás Alapítvány, Háromszék Táncegyüttes, Biborka Egyesület, Oroszhegyi Urusos Néptánc Egyesület, Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete, Berekenye Néptáncegyüttes, Kalotaszeg NTE Egyesület, Pro Sarmaság Kulturális Egyesület.

Az új koreográfiák a tagok igényeihez igazodva, a szakmai fejlődést voltak hivatottak elősegíteni, céljuk a néptáncegyüttes repertoárjának bővítése, a következő évi fellépésekre való minőségi felkészülés vagy műsorrészlet elkészítése volt. A munka során az egyesületi tagok táncosai különböző koreográfusokkal, szakemberekkel dolgoztak együtt.

Ugyancsak a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően a Romániai Magyar Néptánc Egyesület további hét egyesületi tag utazásához járult hozzá: Csillagocska Alapítvány, Bogáncs-Zurboló Egyesület, Terbete Néptáncegyüttes, Eszterlánc Kulturális Egyesület, Ördögtérgye Néptáncegyüttes, Szarkaláb Kulturális Egyesület, Kékiringó Alapítvány.

Ezek során a tagok néptáncfesztiválokon, szakmai tanulmányutakon vettek részt, amelyek egyaránt lehetőséget nyújtottak a fellépésre, más együttesekkel való találkozásra, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre és ápolásra.

Megosztás:
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email
Share on print
Print

Közelgő események

  1. XIII. Erdélyi Néptánc Antológia

    szeptember 6 - szeptember 8

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesülni eseményeinkről és aktuális projektjeinkről, küldje el nevét és e-mail címét! Adatait kizárólag arra használjuk fel, hogy eseményeinkről és projektjeinkről tájékoztassuk Önt.