A Romániai Magyar Néptánc Egyesület tagszervezeteinek támogatása koreográfiák készítésében

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület 2018-ban egy rendhagyó és zártkörű támogatási lehetőséget hirdetett az egyesületi tagszervezetek számára. A felhívás koreográfiák készítésérnek támogatására szólt, amelyre 19 együttes nyújtott be igénylést, az odaítélt támogatások teljes összege közel 5 millió forint volt. 2018-ban a következő néptáncegyüttesek és csoportok részesültek támogatásban: Bíborka Néptáncegyüttes, Szarkaláb Néptáncegyüttes, Zurboló Táncegyüttes, Ördögtérgye Egyesület, Ördögborda Néptáncegyüttes, Boróka Néptáncegyüttes, Bogáncs Néptáncegyüttes, Kaláka Néptáncegyüttes, Urusos Néptáncegyüttes, Százlábú Táncegyüttes, Berekenye Táncegyüttes, Bekecs Néptáncegyüttes, Kékiringó Néptáncegyüttes, Csillagocska Néptáncegyüttes, Borsika Néptánccsoport, Maros Művészegyüttes, Udvarhely Néptáncműhely (utólag visszamondta), Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Háromszék Táncegyüttes.

Az Egyesület a 2019. januári Közgyűlésén megszavazta a projekt folytatását, illetve a koreográfiák készítésének támogatását kibővítette a néptánccsoportok külföldi fellépéseihez szükséges útiköltségek résztámogatásával.

Megosztás:
Facebook
Twitter
Email
Print

Közelgő események

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesülni eseményeinkről és aktuális projektjeinkről, küldje el nevét és e-mail címét! Adatait kizárólag arra használjuk fel, hogy eseményeinkről és projektjeinkről tájékoztassuk Önt.