Nagyvárad Táncegyüttes: Boldog békeidők (16. Ehtet, 2022. 04. 21., Nagyvárad) Kádár Elemér írása

Az ember elmegy színházba, gondját-baját otthon, a kalapot-kabátot pedig a ruhatárban hagyja, beül a helyére a nézőtéren, s előkapja a színlapot, hogy lássuk csak, mit is fogunk látni… Eddig minden rendben van, csakhogy az idei, az erdélyi magyar néptáncegyüttesek tizenhatodik találkozóján igen erőteljesen kiderült: az erdélyi hivatásos táncegyüttesek háza táján szőrén-szálán eltűntek az előadásról előzetesen igazat és helyesen írni tudó személyek (vagy tán nem is voltak?). A legtöbb színlap idén nem/sem segíti az előadás megértését, mi több: van, hogy egyenesen félrevezet. A Nagyvárad Táncegyüttes Boldog békeidők c. előadása kapcsán eme lapon azt közlik velünk az illetékesek, hogy a történet a găina-i leányvásárban indul, de a valóságban ilyent egyáltalán nem látunk, a legelső kép, amit látunk, a váradi Fekete sas palota képe… Továbbá falusinak mondja Gyulát, a férfi főhőst, akit aztán egy kávéházban/kaszinóban látunk, frakkban-cilinderben, igen úri hölgyek koszorújában. Nofene… (A színlapon olvashatók alighanem megfelelnek az alkotók eredeti elképzelésének, csak aztán a menetközben esetleg többször is frissült változatot nem követték le.)

De ez nem az előadás elején történik, hanem később. Hát menjünk szépen végig a történeten az elejétől.

Az előadás eredeti ötlet és dramaturgia alapján jött létre, célja a címben említett korba helyezett egyszerű szerelmi történeten keresztük bemutatni a Monarchia friss, boldog pezsgésben élő Nagyváradjának és környékének színes, hagyományos és meglehetősen modern között ingázó világát. Megjegyzem már most: nagy sikerrel!

Már az első jelenet: a cipekedő, helyezkedő női fotográfus, az emancipált Új Nő és a segítségére siető, a hagyományos világot képviselő muzsikus első gesztusai és megszólalása a Sas palota előtti téren beleröpít minket Ady Endre világába, amely aztán teljesen rabul is ejt. Kicsit (na jó, tulajdonképpen nagyon!) rontja ezt a képet, hogy a színre lépő, felettébb jól öltözött, nyüzsgő váradi polgárság képviselői aztán románul szólalnak meg és a bihari-békési térség román táncait táncolják, nagy (túl nagy) vehemenciával, elkövetve azt a történelemhamisítást, ami ellen amúgy oly régóta küzdünk: román városnak mutatván a szecessziós Nagyváradot (Itt a pompás, polgári, de népies viseletekben felvonuló hölgykoszorú egy másfél-két perces sárréti hajlikázóval teljesen meg tudná menteni a helyzetet, mert a mögöttük érkező tehetős tenkei legényekkel nyilván akarnak majd táncolni, tehát a folytatásban vígan mehetne az a tánc, amivel jelen állás szerint az előadás berobban). A tempó erőltetett, eltúlzott, a táncosok futnak a zene után és nem mernek rendesen fölugrani, mert nem hozza őket időben vissza a földre a gravitáció. Az ebből adódó pontatlanságok beállítják a szemet, s aztán már ott is látjuk a hibákat, ahol azok nem nagyok és még akár bocsánatosak is lehetnének. A történet azonban folytatódik, látunk sváb polgári táncokat és szatmári magyar táncokat is (bihar-sárréti és pl. köröstárkányi anyag is jól jött volna ide, mi több a váradi kulturális életben igen erőteljesen jelen lévő zsidóságtól is bekerülhetett volna ide valami!), a tempó végig fokozott, s ez továbbra is a stílusos, hiteles néptáncolás rovására megy. Rendkívül ötletes többfunkciós díszletelemek mozognak a színpadon (a kis létszámú tánckar és a zenekar tagjai mozgatják, miközben tánccal és zenével van tele a színpad, nem győzöm dicsérni az ötletes megoldásokért az alkotókat – a táncosokat és zenészeket is ideértve!), felettébb változatos képekkel lepnek meg.

A történet kibontakozik, a két főhős címet cserél, levelezni kezd. Nagyon szépek ezek a levelek, a kor hangulatát, stílusát nagyon szépen hozzák (további szuperlatívuszok annak, aki megalkotta őket), a két főhős csodálatosan önti ezeket szavakba, a játék (és az összjáték) is lenyűgöző, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a muzsikus valóban „csak” muzsikus, nem színész, nem táncos. „Csupán” rendkívül tehetséges! Nagyon szerethetők, öröm velük együtt átélni, ahogyan a kapcsolatuk fejlődik, ahogyan eljutnak a tegeződésig, egyre inkább vágynak arra, hogy találkozzanak is… Aztán találkoznak is. Itt pedig egy olyan forgatag veszi kezdetét, ami hivatalosan csak időhúzás, célja jelezni, hogy közben eltelik egy esztendő, a szerelmes fiatalok azonban közben megfordulnak a békebéli Monarchia emblematikus helyszínein, nyáron fürdőznek (hatalmas taps a szinkronúszást előadó táncospárnak!), télen korcsolyáznak, hógolyóznak (a tánckar játéka lenyűgöző), részt vesznek egy vadászaton is, de villamoson bejárják a nagyobb városokat, így pl Kolozsvárt is, ahol széki táncosokkal is találkoznak, mint aztán sokkal később Kányádi Sándor is… Közben Vivaldi zenéje szól, cimbalmos vonósbandás előadásban, egészen elképesztő színvonalon! Hatalmas taps a zenekarnak is, amely nem csak a zenét biztosítja a történethez, hanem annak igencsak aktív része, a zenészek teljes értékű szereplői az előadásnak és igen sokoldalú hangszeres és vokális tudásuk, játékuk nem csak engem lepett itt igen örvendetesen meg!

A kapcsolat aztán zátonyra fut, a két fiatal emészti az élményt és önmagát… Véletlen találkozásuk egy váradi szórakozóhelyen (Ady és társai, a holnaposok törzshelye lehetett ilyen, itt Kálmán Imre muzsikája szól) látszólag tovább rontja a helyzetet… A poént pedig nem lövöm le.

A rendkívül igényes jelmezek, frizurák, kellékek, a tárgyi és a vetített díszlet kiváló (a Vilma fotó felirat sajnos akkor is látszik, amikor nem kéne, amikor az a díszletelem éppen villamos funkcióban üzemel), az előadást jól szolgálja a hang és fénytechnika, bár a vetített képek időzítése nem mindig hibátlan.

Nagyon jó az előadás íve, jókor és jól valósulnak meg a váltások, csodálatosan létrejön és érvényesül a korszellem, ami iránt oly erős nosztalgiát érzünk. Önfeledt nézőként néha eszembe jut, hogy én itt a kritikus vagyok: szatmári, széki, kalotaszegi táncokat látunk: ez sajnos egy kicsit közhelyes, ötven éve ezek a sikerszámok, mindenki mindenféle oldalról és fényben bemutatta már ezeket. Jól esett volna itt most valami mást is látni (hogy miket, fentebb már említettem). A néptáncok betétszámok a szöveges és mozgásszínházi jelenetek között, ami így túlságosan tagolt, nem elég összefésült, néprajzilag nem minden részletben hiteles, bár idővel ez bizonyára javul majd, ahogy az előadás érik.

A két főhős remekel (na jó, a táncukon azért látjuk, hogy ők nem hivatásos táncosok, de azért az sem rossz), bűbájos-őszinték, az érzelmeik hitelesek, kis híján azt mondom: elviszik az egész előadást a hátukon! A főtéma – a szerelem és mellékhatásai – mindig aktuális lesz, így ma is az, csak a forma régies, de nagyon szép, így a siker megúszhatatlan!

És van benne jellemfejlődés! Mi az, hogy? Nagyon is!

Régebben gyakran operett-városnak neveztük Nagyváradot, nem mindig hízelgő hangsúllyal. A fesztivál megnyitóján most többen többször is elmondták, hogy Nagyvárad ezúttal a néptánc fővárosa. A Boldog békeidők után azért többen is összenéztünk: bár kétségtelenül van benne néptánc, azért ez még mindig elég operettes! De ezúttal a hangsúly barátságos! 😊

Szereplők:

Vilma, feltörekvő fényképészkisasszony – Kocsis Anna m.v.

Gyula, vidéki zenész, hangszerkészítő – Vajas Albert m.v.

Táncosok: Barabás Hunor, Barkóczi Réka, Brugós Sándor-Csaba, Dimény Eszter, Drimba Máté, Forgács-Popp Jácint, Imre Béla, Kádár Orsolya, Krupár Luca, Nagy Dominika, Rácz Lajos-Levente, Törteli Nadin

Zenészek: Bálint Zsombor, Gergely Elek, Szakács Kristóf, Szép Gyula Bálint, Tókos Csongor Attila, Vajas Albert

Rendező-koreográfus: Fitos Dezső, Kocsis Enikő

Díszlettervező: Mátravölgyi Ákos

Jelmeztervező: Kocsis Enikő, Cristina Breteanu, Zsuzska folksufnija

Dramaturg: Nagy Orsolya

Zenei szerkesztő: Tokos zenekar

Rendezőasszisztens: Kerekes Dalma-Gabriella

Koreográfus asszisztens: Molnár Bálint, Németh Eszter

Megosztás:
Facebook
Twitter
Email
Print

Közelgő események

Nincsenek következő események.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesülni eseményeinkről és aktuális projektjeinkről, küldje el nevét és e-mail címét! Adatait kizárólag arra használjuk fel, hogy eseményeinkről és projektjeinkről tájékoztassuk Önt.