Az idén Nagyváradon tartották az Erdélyi Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját, immár a XVI EHTET-et. A hét előadásból négyet (Boldog békeidők, Tóték, Ábel, Antigoné) a nagyváradi találkozón, míg kettőt (Ékes Gyergyó, Világszép nádszálkisasszony) előzetesen Budapesten láttam. Egyedül a Háromszék Táncegyüttes Átöltözés című előadásáról maradtam le.
1990 után új időszámítás kezdődött az erdélyi hivatásos (nép)táncéletben, míg évtizedekig egyedül a Maros Művészegyüttes volt Erdély egyetlen profi táncegyüttese, 90-ben megalakult a Háromszék Táncegyüttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, majd a jelenleg 25 éves Udvarhely Néptáncműhely, a 20 éves Nagyvárad Táncegyüttes. Pár éve a hivatásos lét peremén egyensúlyoz a Bekecs Néptáncszínház. Jegyezzük meg, nem táncegyüttes, nemcsak táncszínház, hanem Néptáncszínház, tehát a név egyben az ars poetica-t is jelzi. Hamarosan kiderül, miért kezdtem ezzel a felsorolással?
Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Nagyváradtól Csíkszeredáig, Sepsiszentgyörgytől Budapestig és Győrig abban bízhatunk, hogy pár évtizedig még elkerül minket a „szép új világ”, a cancel culture (az eltörléskultúra) és a woke culture, ezért úgy gondolom lehet még szabad vélemény, szabad gondolkodás. Hozzáteszem, én az igazságra vagyok érzékeny.
Figyelemmel kísérve az erdélyi magyar néptánc és táncélet elmúlt 10 évét is, azt gondolom, hogy egyre inkább Feröer lépésben haladunk (haladnak ezek a társulatok), de kettőt inkább helyben és egyet hátra vagy rosszabb esetben kettőt vissza-hátra és egyet helyben. 30 évvel ezelőtt kevés képzett táncos volt. És ma van elég képzett táncos? Egyáltalán van elég táncos a 6 együttesben? A Maros Művészegyüttes tánckarán kívül mindenütt táncos hiány van. Sokat elárul az a tény, hogy máskülönben tapasztalt, de nyugdíjas táncosokat kell visszahívni, hogy egy reprezentatív seregszemlén ütősen szerepeljen a csapat, vagy a kevés ám korosodó táncosok mellől hiányoznak a fiatalok. 30 évvel ezelőtt nagyon kevés koreográfus volt. És ma van elég tehetséges és képzett alkotó koreográfus? 30 évvel ezelőtt sem volt Erdélyben tánckritika és ma is alig akad, amit tényleg kritikának mondhatunk. Egy-egy előadás, produkció leírása, a „story” elmesélése elemzés nélkül nem tekinthető kritikának. Mindez szerintem a már sokszor hangoztatott szakiskola hiány miatt van. A hegedű tanulást nem lehet 20 – 25 éves korban kezdeni, majd ezek után hivatásos művésszé válni. A hegedű tanulást az összes híres népzenész, cigányprímás éppúgy, mint a legnagyobb klasszikus hegedűművészek (Jascha Heifetz, David Ojsztrah, Willi Boskovsky, Arthur Grumiaux, Ichák Perlman) 4-5 éves korban kezdték, de Yehudi Menuhin 3 éves korában kezdett hegedülni! A szakiskola, ahova eleve megfelelő képességek szerint kiválogatott gyerekeket kellene összeválogatni, nem tévesztendő össze a kolozsvári Sapientia Egyetem Táncművészet szakával.
Ha már a zenénél tartunk, az elmúlt évek nagy hozadéka és változása, hogy nem szükséges Zeneakadémiai zeneszerzés tanulmány ahhoz, hogy valaki zeneszerzővé váljon. A huszadik század elején, amikor az akkori klasszikus táncot – balettet megújították és megszületett az akkori kortárs, modern táncművészet, olyan zeneszerzők komponáltak baletthez/koreográfiákhoz zenét, zeneműveket, mint Igor Stravinsky és Bartók Béla. A „Le Sacre du printemps” 1913-as bemutatója óta lassan 110 év telik el, és még ma is az egyik legjelentősebb, legfontosabb 20 századi zeneműről beszélünk. Hosszan sorolhatnám azokat, akiket nemcsak zeneszerzőnek nevezünk, hanem azok, magyar vonatkozásban Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Szőllősy András, Ligeti György, Kurtág György, Orbán György stb.-stb.
A mai táncelőadásokhoz „komponált” zenék hány évig lesznek aktuálisak, maradandóak? Gondolom, sokan tudják erre a választ, egyszer használatos papír zsebkendő effektusként fognak elmúlni. Ezért javasolnám a népzene kombinátor kifejezést (amit ezúton levédetek) használni a továbbiakban plakáton és műsorfüzetben.
Az elmúlt évtizedben, mint általánosan hagyománnyá válva erősen lejt a hazai pálya, a direktorok hangsúlyosan kérték a tisztelt, nagytudású zsűritől, hogy csak szép, jó, pozitív dolgokat mondjanak. Máskülönben 10 évvel ezelőtt, 2012-ben épp Nagyváradon sokkal népesebb szakmai zsűri pénzjutalmakat is osztogatott és a szakkritika kiemelte a Háromszék Táncegyüttes Száz évig című előadását. (lásd Králl Csaba írását, MERRE TOVÁBB, MELYIK ÚTON? 2012.10.29.) Ezért, miután mindenki jól eltáncolta a rá kiszabott Feröer lépés kombinációt, és újításként a táncosok is meg- és kibeszélték a látottakat, mindenki hazatér és folytatódik a következő 30 boldog esztendő. Félreértések elkerülése végett, a rosszindulatú keménykedő odamondást egyáltalán nem tartom sem megfelelőnek, sem célravezetőnek, hiszen az igazi kritika nevelő, értelmező, segítő és ha nem szeretetből jön, akkor megette a fene.
Mivel még aktív alkotó vagyok, nem tartom elegánsnak a „kritizálást”, de engedtessék meg nekem annyi, hogy egy előadást kiemeljek, a Bekecs Tóték-ját. Györfi Csaba vitathatatlanul kreatív, tehetséges koreográfus. Egyrészt felmérte, mire képesek a Bekecs táncosai, másrészt nagyon jól kiosztott szereposztással sikerült egy nehéz, abszurd drámai műből egy szerethető, élvezhető, érthető, humoros (jóval több humor van ebben a változatban, mint az eredetiben) helyenként ugyan feleslegesen hosszú és kliséket használó koreográfiai megoldások mellett is táncszínházi előadást megalkotni, megrendezni.
Végül merem remélni, hogy a táncosok, zenészek, igazgatók, és a nélkülözhetetlen műszaki személyzet között is akadnak többen, akik miután higgadtan végig gondolták a leírtakat, nem nekem, de „meggyónják” bűneiket és egyetértenek velem. Ha mégsem, akkor ezúttal a siker elmarad…..
A közönség pedig lelkesen tapsol-tapsol. A tájékozatlanság és a műveletlenség nem büntetőjogi kategória.
