A Háromszék alkotó műhely mindig nyitott volt az új, még sosem, vagy csak távoli tájakon is ritkán próbált dolgok felé, így nem meglepő, ha viszonylag gyakran meglepő ötlet alapján készült, nagyon nem szokványos előadással rukkolnak elő. Így esett ez most is, amikor Munkácsy Mihály képei alapján készült mozgásszínházi kiállításra invitáltak. Sajnos azonban, ezúttal arról kell beszámolnom, hogy szerintem a sokat markolás szándéka melletti viszonylag keveset fogás esete áll fenn: úgy tűnik, a túl nagy és túlságosan szerteágazó téma szétfeszítette a koncepciót, amely ezúttal nem tudott összeállni egybe. Az előadásban egy kiállítás képeit láthatjuk, melyek nagyrésze ugyan lenyűgöző, csodálatos pillanatokat élhetünk át, részleteiben hosszasan és joggal dicsérhető az előadás, viszont a „legyen eleje, közepe és vége” elvnek még úgy sem felel meg – más kérdés, hogy vajon meg akar-e még a huszonegyedik században egy színpadi mű ennek felelni – hogy egyébként keretes szerkezetű és pár részlet újra meg újra visszatér a különböző képeken, biztosítani igyekezvén valamiféle vezérfonalat.
A kiváló tánckar, mint immár sokadszorra, most is megmenti az előadást. Nem lehet másképpen, mint lenyűgözve tenni szóvá, ahogyan a társulat tagjai nem „csupán” a maximumot hozzák ki a feladatból, hanem akkora hittel teszik mindezt, ami már majdnem elnémítja a kritikust. Csakhogy ettől még nem az előadás lesz kiváló, hanem „csupán” a társulat!
Anélkül, hogy tételesen tárgyalnám most a teljes előadást: a köpülő és a rőzsehordó jelenetek kiválóak, s az egymáshoz való kötésük is jelentős alkotói önrészt mutat, amiben a néphagyomány révén megörökölt és az együttes munkásságának alapját képező kulturális tudástöbblet helyezi keretbe a szemlélt képeket, nem pedig a képekről próbál nagy nehezen mondani valamit egy olyan nyelvezetben, ami meghaladja annak lehetőségeit. Ezen felül azonban a jelenetek nagyrésze túlmesélt: fotón is látjuk azt, amit aztán a táncosok jóvoltából élőben is, aztán a festmény, valamint az annak elemeiből alkotott animációk is gyakran csak ismétlik ezt a képet, ezáltal a történet túlillusztrált lesz, műszóval tautológia, amit már a középiskolai tanárok is piros tintával húznak át a fogalmazásokban. A jelmezek, a karakterek és a táncok sok esetben ledobják egymást, szinte minden túl hosszú… A legutolsó jelenetcsomaghoz – Krisztus trilógia – már az amúgy addig egészen kiváló programzene is elfárad, a végén már nem tud még többet hozzáadni. Pedig Júdás, Barabás, a magdalai Mária és a megváltó édesanyja is kap benne egy-egy jelenetet, ami a festményeken jelentős mértékben és felettébb örvendetes módon messze túlmutat, ami az ilyen jellegű előadásoknak a létjogosultságát adja, s amitől az előadás sokkal izgalmasabb, mint a megidézett képek eredetiben való, de átélés nélküli bámulása… A Pilátus és Krisztus karakteréhez társított partiumi román táncok, a koreográfiák által ábrázolni kívánt jellem és a festményeken látható öltözeteket idéző jelmezek azonban nem egy irányba húznak. Összességében pedig ez jelentősen visszarántja mindazt, amit pedig pozitívumként hosszasan illene méltatni, mert valóban benne van az előadásban, s ami ugyan átjön, de ebbe a tánckar minden egyes alkalommal csaknem belehal. A kísérlet dicséretes, a társulat tagjai által befektetett munka színvonala lenyűgöző, a hatás azonban szaggatott: néha döbbenetesen erős (olyannyira, hogy emiatt hosszabb távon az előadás még akár sikeres is lehet), néha azonban erőltetett, önmagyarázó és hosszú… Kortárs színházi körökben minden bizonnyal jobb fogadtatásban részesül, mint ezen a találkozón, vagy általában az erdélyi néptáncszínházkedvelő közönség körében.
Tánckar: Abonyi Rebeka, Ádám Júlia, Balla Gergely, Gere Csaba, Gere Gabriella, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fülöp Zoltán-József, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Kovács Bernadett, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina-Emőke, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Sorbán Dorottya, Szimjon Noémi, Vitályos Dorottya
Zeneszerző: Fazakas Levente
Jelmez: Cristina Breteanu
Díszlet: Szőke Zsuzsi
Látvány, projekció: Izsák Előd
Kellékmester: Zayzon Ádám
Művészettörténeti tanácsadó: Gyarmati Gabriella
Dramaturg: Tapasztó Ionela-Alexandra
Táncmester, koreográfus asszisztens: Farkas Ágnes
Koreográfus: Farkas Tamás
Rendező: Farkas Tamás, Tapasztó Ernő
