Nagy Kökényes

Besorolás: ifjúsági
Működési hely: Dicsőszentmárton
Megye: Maros
Alapítás éve: 2005
Tagság: 150 fő
Átlag életkor: 13 év
Egyesületi tag: nem

Kapcsolat

Postacím: 545600 – Tirnaveni — Oras., Târnăveni — Dicsőszentmárton, Cart.1 Decembrie, Jud. Mures, România
Telefon: 0744 – 573045
Fax: 0265 – 446997
Weboldal: http://​www​.koke​nyes​.ro/
Nagy Kökényes

„A dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes 2005. őszén alakult. Nevét a Kis-​Küküllő folyó mentén jellegzetes kökénybokrokról eredezteti. Az együttes különböző (4) korcsoportokból álló tánckara több mint 28 tájegység néptánc– és népdal örökségét képes hitelesen megjeleníteni a színpadon, ezek mellett repertoirja showműsor jellegű összeállításokat, néptánc– és mesefeldolgozásokat, illetve táncszínházi produkciókat is tartalmaz. A Kárpát-​medence színpadjain szerzett több tucatnyi emléklap mellett, az együttes három II-​ik, két III-​ik, egy IV-​ik, illetve egy közönségdíjjal is büszkélkedhet a Zalaegerszegen — 2013, 2014, 2015, 2016-​ban szervezett Kárpát-​medencei verbunkversenyeken való kíváló szereplései eredményeként, ugyanakkor az 2012-​es Erdélyi Néptánc Antológián ezüstérmes, míg a 2013-​as Kamena Vourla-​i (Görögország) Nemzetközi Néptáncfesztiválon az együttes közönségdíjas lett, több alkalommal is a debreceni Virágkarnevál meghívottjai, díszvendégei, majd 2013 és 2014-​bena Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója, 2015-​ben a gyulai Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja, illetve 10 éven keresztül Hajdúszoboszló, Dicsőszentmárton testvérvárosa ünnepi rendezvényeinek rendszeres meghívottjai voltak. Emellett temérdek meghívásnak, különböző alkalmakkor falu-​, illetve városnapok, gálaműsorok, fesztiválok, stb., tett eleget Erdély-​szerte, illetve Magyarország számos vidékén. Csoport vezető: Fodor Sándor József Oktató-​koreográfus: Varró Huba”

Megosztás:
Facebook
Twitter
Email
Print

Közelgő események

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesülni eseményeinkről és aktuális projektjeinkről, küldje el nevét és e-mail címét! Adatait kizárólag arra használjuk fel, hogy eseményeinkről és projektjeinkről tájékoztassuk Önt.