Görböc Néptáncegyüttes

Besorolás: ifjúsági
Működési hely: Micske
Megye: Bihar
Alapítás éve: 1987
Tagság: 68 fő
Átlag életkor: 14 év
Egyesületi tag: nem

Kapcsolat

Postacím: 417183 – Misca, Misca Nr. 197, Jud. Bihor, România
Telefon: 786364819
Görböc Néptáncegyüttes

“A Görböc Néptáncegyüttes a Berettyó-​mente legjelentősebb hagyományápoló csoportja. 1987 őszén alakult, majd egy évre rá mutatkozott be a micskei közönség előtt. A Görböc nevet 1992-​ben vette fel, mely egy micskei dűlő nevét indította hírnévre. Az együttes az igazból, az ősi névvel indulva a hagyományápolás tisztaságát igyekszik megőrizni. Hodgyai Edit az együttes vezetője a székelyudvarhelyi táncházból vitte az alapokat a Bihar megyei, micskei Görböc Néptáncegyüttesbe, átadva mindazt, amivel a Venyige Együttes felruházta és elindította a hagyományőrzés és ápolás terén. Az együttes vetetői Erdei Sándor és Hodgyai Edit oktatással is foglalkoznak a megye területén, több néptánccsoport létrejötte mellett bábáskodtak Bihar megyében. Felnövekvőben van az együttes mellett, a néptáncegyüttes nevét viselő zenekar is. Az együttes immár 30 éves pályafutása alatt, tagjai megfordultak Bihar megye számos rendezvényén: Néptánctalálkozókon, Város és Falunapokon, Táncháztalálkozón, ifjúsági és eurórégiós programokon, illetve versenyeken. Erdélyben több helyen is felléptek, Hargita, Brassó, Szilágy, Maros, Kolozs megyében, illetve a Partiumban: Szatmár, Arad és Temes megyében. Külföldre is eljutottak, Magyarországra, illetve legtávolabbi utjuk Ázsiába vezetett, Zonguldákba a Fekete-​Gyémánt Nemzetközi Néptáncfesztiválra. A Görböc szervezője a Partiumi Néptánctalálkozónak, mely 2017-​ben a XV. alkalommal kerül megrendezésre, továbbá szervezője a Partiumi Néptánctábornak is, amely az idén IX. alkalommal hívta a táncházas gyerekeket és ifjúságot a hagyományőrző programokra Bihar megyében. Továbbá szervezői a dél Bihari Fekete-​Körös-​völgyi Magyar Napoknak. A Görböc Néptáncegyüttes 2004-​től Magyar Kultúra Díjjal rendelkezik.”

Megosztás:
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email
Share on print
Print

Közelgő események

  1. III. Erdélyi gyermek szólótáncverseny

    október 2 @ 15:00 - 20:00
  2. III. Maros Kamara Táncfesztivál

    október 3 @ 10:00 - október 4 @ 17:00

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesülni eseményeinkről és aktuális projektjeinkről, küldje el nevét és e-mail címét! Adatait kizárólag arra használjuk fel, hogy eseményeinkről és projektjeinkről tájékoztassuk Önt.