Kolozsvár, Egyetemi Hallgatók Művelődési Háza
2022.10.01.
Ebben az évben Kolozsváron az Egyetemi Hallgatók Művelődési Házában immár tizenötödik alkalommal láthatta az Erdély minden tájáról összesereglett népes közönség a Romániai Magyar Néptáncegyesület által meghirdetett és neves szakemberek által zsűrizett rangos seregszemle tíz legjobbnak bizonyult együttese, valamint a rendezvény házigazdái által előadott látványos gálaműsort.
Az Erdélyi Néptáncantológia egy olyan évente megszervezett, első körben még verseny jellegű rendezvény, amelyre a Néptáncegyesület felhívására a pályázó erdélyi amatőr néptáncegyüttesek két saját – minden évben új, az antológián korábban sohasem indult – műsorszámukról készült videóval jelentkezhetnek. Az utóbbi években a világjárvány miatt ellehetetlenült próbatermi munka és a fellépések teljes hiánya miatt a két új műsorszám feltétele nehezen volt az együttesek által teljesíthető, ezért a közgyűlés döntése alapján a legutóbbi két kiadáshoz elég volt egy-egy videó. Ennek teljesítése szerencsére idén már nem okozott nagyobb gondot, de tavaly a járvány által erőteljesebben sújtott városokban még ez is csak nehezen volt megvalósítható. A szabályoknak megfelelően három egymástól független, a másik két zsűritag személyazonosságát nem ismerő szakember zsűrizi aztán a beérkezett felvételeket. Ezen pontszámok alapján alakul ki a gálaműsor részvevőinek – a tíz legjobb osztályzatot elért együttesnek – a listája. A gála meg értelemszerűen fizikai jelenléttel, évente más-más erdélyi helyszínen zajlik. Itt már nincs további pontozás, a tíz együttes között már nem állapít meg sorrendet a zsűri, mely természetesen megnézi azért a gálát is és szakmai beszélgetést folytat az együttesvezetőkkel, tanácsokat ad, szakmai segítséget nyújt, a fejlődés pedig évről évre szépen látszik!
Idén 24 együttes jelentkezett a válogatásra, ami ugyan túlszárnyalható lehet a jövőben, de egyelőre ez egy abszolút rekord. Az árgusszemű szakemberek ezúttal Székely Melinda, Farkas Csaba Sándor és Farkas Tamás voltak, a kolozsvári gálába beválogatott csapatok pedig, a fellépés sorrendjében:
- Százlábacska Néptáncegyüttes – Sepsiszentgyörgy: Moldvai táncok
- Kökényes – Dicsőszentmárton: Kalotaszegi románok táncai
- Napsugár Néptáncegyüttes – Marosvásárhely: Sóvidéki táncok
- Gyöngyvirág Néptánccsoport – Csittszentiván: Vajdaszentiványi táncok
- Kikerics Néptáncegyüttes – Segesvár: Kisküküllő-menti és kutasföldi táncok
- Hajdina Néptáncegyüttes – Marosludas: Bukovinai székely táncok
- Kis Bekecs Néptáncegyüttes – Nyárádszereda: Kalotaszegi táncok
- Borsika Néptáncegyüttes – Marosvásárhely: Vajdaszentiványi táncok
- Terbete Néptáncegyüttes – Zilah: Tövisháti táncok
- Kincskeresők Néptáncegyüttes – Sepsiszentgyörgy: Nyárádselyei táncok
- Szarkaláb Néptáncegyüttes – Kolozsvár: Kalotaszegi táncok
- Ördögtérgye Néptáncegyüttes – Kolozsvár: Moldvai táncelemek sokadjára újramixelve
Az utolsó két kolozsvári együttes, mint a rendezvény házigazdái, nem verseny útján, hanem a hazai pálya jogán vettek részt a gálán és némiképp vissza is éltek ezzel a helyzettel, ugyanis egyikük sem vette a fáradságot, hogy az esemény szabályainak megfelelően valami újat hozzon létre. Az ördögtérgyések egy évek óta játszott előadás egyes elemeit rakták ezúttal is laza sorba. Műhelymunkának, kísérleti mozgásszinházi tréningnek ez így rendben is van, egy Néptáncantológia gálájához azonban ez nem elég, nem megfelelő. Itt ugyanis a bemutatott táncok néprajzi hitelessége, s a koreográfia koherenciája is szempont kellene legyen. A Szarkaláb pedig évek óta minden alkalommal ugyanazt az egy régi kalotaszegi koreográfiát adja újra meg újra elő, felmerül a gyanú, hogy talán nincs is másik koreográfiájuk a repertoárban.
És ha már kifogásolok ezt-azt, akkor nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy ez az Antológia idén a XVIII. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretei között zajlott. Ez önmagában nem feltétlenül lenne baj, de sajnos, mégis az, mert ez szegénységünk bizonyítványa. Az Antológia Gálaműsora, amely az amatőr néptáncos szakma eseményei közül kiemelkedő, rangos rendezvény kíván lenni, itt egy napirendi pont lett a sok egyéb között, s mint ilyen, nem biztos, hogy megkapta azt a figyelmet, ami amúgy járna neki. A Népzene- és Néptánctalálkozó pedig nyert az ügyön egy potya-gálaműsort, így a saját tizenhét év alatt kiépített hagyományát, hogy falusi hagyományőrző táncosokat, zenészeket hoz a rendezvényre, nyugodtan elengedhette, mondván, hogy pénz nincs, de a műsoridő fedezve, arc mentve, jó lesz így is… Félreértés ne essék, egyáltalán nem baj az, ha együttműködésben valósítunk meg dolgokat, pláne ha az együttműködés mindkét fél számára előnyös, de arra mindenképpen vigyázni kell, hogy a császár is kapja meg, ami jár neki, és Isten is. Mert Kolozsváron idén (a hagyományőrzőket és az őket látni akarókat leszámítva) talán mindenki jól járt, de ez akkor is elmondható lesz, ha majd az Antológia Gálaműsora egy városnapi vásári színpadra kerül? Volt már ilyen, kis híján belebukott a kezdeményezés, nagyon sok ember nagyon sokat dolgozott azon, hogy ezen végre túllépjünk.
Az Antológia egyik legnagyobb érdeme, hogy immár folyamatában láthatjuk, hogy honnan indultak neki szakmailag másfél évtizeddel ezelőtt az erdélyi amatőr néptáncegyüttesek az ilyenfajta megmérettetésnek és hol tartanak most, annak hatására, hogy munkájukat évente legalább egyszer képzett szakemberek vizsgálják, elemzik és véleményezik, tanácsokat adnak, segítenek. Szerencsés egybeesés, hogy ugyanebben az időszakban egy a korábbiaknál sokkal jelentősebb anyagi támogatási rendszer is kiépült, így az együttesek népviselettára is jelentős minőségi javuláson ment át, egyre igényesebb megoldásokat, kiegészítőket is látunk a táncosokon és a színpadokon, valamint az élőzenés előadások száma is örvendetesen megnőtt. Megjegyzés: a megnövekedett anyagi lehetőségek és kereslet nem járnak automatikusan együtt szakmai tudásgyarapodással, s ezzel egyes varrónők, akik népviseletkészítőnek nevezik magukat, nyilván bátran vissza is élnek. Így lehetséges, hogy a rendkívül gazdag forma- és színvilágú, de kellőképpen nem ismert népviseleteink helyett igen gyakran a gyöngyösbokrétás időkben kialakult falu-egyenruhák replikáit (lásd: szinte minden együttes ruhatárában szereplő vajdaszentiványi ruhák!), vagy a gyűjtési körülmények hiányos ismerete miatt tévesen értelmezett „eredeti” viselet másolatát látjuk a táncosokon. Én például még sohasem láttam – még hivatásos együttesektől sem – kalotaszegi román táncokat kalotaszegi román népviseletben bemutatni. Pedig tudjuk, hogy az milyen, s Feketetón lehet is kapni. A többször is látott, többször is szóvá tett felcsíki bőrrátétes mellények dolgát a nagyon más tájegységek táncaiban, a festett hajat, a kalapokból minduntalan kipotyogó kalapdíszeket vagy a kalapok hiányát már nem is említem. És miután a lányok öltöztetésére immár jól láthatóan – még ha nem is mindig szakszerűen – gondot fordítanak az együttesek, bennem felmerül a kérdés: vajon a legényekre ez a fajta igényesség miért nem terjed ki? A fekete-fehér szarkaszerkó tényleg jó mindenre? A túl szűk és/vagy túl rövid ing, vagy a túl bő harisnya is belefér? A jövőben talán érdemes lenne egy nagyobb beruházás esetén a megrendelő együttesvezető és a kivitelező varrónő mellé egy népviseletekhez valóban értő szakembert is meghívni, legalább az első erről szóló beszélgetésre.
Tehetséges táncosokban sosem volt mifelénk hiány, de már igazán jó oktatókat és élénk fantáziájú koreográfusokat nehezebb találni, főleg, mert nálunk még mindig az a módi, hogy van egy vezető, aki mindent is meg akar csinálni egyedül (oktat, koreográfiát készít, viseleteket varrat, pályázatokat ír, turnébuszt vezet, befonja a lányok haját, de még akár a színpadi szólókat is saját magára osztja). Bár azért lassan immár ez is változik. Látjuk, hogy egyik-másik együttes háza táján csapatmunka folyik, s a csapatok között átjárás, együttműködés, kölcsönös segítségnyújtás van. Már nem ciki segítséget kérni, tanácsot elfogadni. És ez örvendetesen meglátszik a színpadokon, még úgy is, hogy továbbra is makacsul kitart a szakmában pár lassan százéves színpadi beidegződés, aminek a néphagyományhoz nincs köze, mégis úgy tekintünk rá, mintha lenne. Ez főleg halálosan unalmas térformákat jelent (két sor, nagy félkör, nagy kör, két kisebb kör, szimmetrikus beállítás) és nagyon sok, hosszú egyszólamú táncolást, sokszor megismételt motívumsorokat, ami a megidézni szándékozott falusi mulatságokban sohasem fordult elő, még rövid időre sem. Persze, a tömeges egyszólamú tánc hatásos színpadi fogás is lehet, a megfelelő időben és mértékkel alkalmazva, de amiről itt és most beszélünk, az csak olyan értelemben hatásos, hogy rémesen unalmas, mert mindenki hosszasan használja úgy, hogy közben többnyire semmiféle térformaváltás nem történik. Másik véglet: öncélú játék a formákkal, mindenféle értelmes ok és cél nélkül, csupán látványossági-hatásvadász megfontolásból. Sokszor látjuk, hogy egyes váltások azért következnek be, mert ezt kérte az alkotó, a fiatalok meg szépen végrehajtják. Nem hat természetesnek (önismétlés, de vállalom: nincs semmi – nézők által értelmezhető – oka, vagy célja). A szólamok, ha vannak, szimmetrikus beállításban valamiféle párbeszédszerű megoldásra törekednek, s csak igen ritkán villan fel bennük valami ihletféleség. A modern, új formai megoldásokra való törekvés is jelen van a szakmában, de sajnos, sokszor ez is sablonos: most éppen a lefagyás a divat. Mindenféle pózokba merevedett táncosok számolnak fejben kétségbeesetten a színpadon, s várják, hogy egy vagy két zenei ütem terjedelmű mozgást tehessenek, amikor éppen rájuk kerül a sor… Ez amúgy jó megoldás volt már sokszor, amikor volt valami funkciója, de mára csupán divatosnak vélt közhely lett, kár erőltetni. Jó lenne belátni, hogy az amatőr néptáncegyüttesektől néptáncelőadást várunk, nem valami félreértett kortárskodó művészkedést, amire a táncosaink (és koreográfusaink) természetesen nincsenek kiképezve, így aztán a remélt eredmény sem garantált. És nem úsztuk meg a közelmúltig kismagyarországinak gondolt őrületet sem: idén elképesztő tempóban ment a tánc a színpadon. Nem eldöntött tény, hogy ez a Tokos zenekar számlájára írható-e, vagy az együttesvezetők kérték ezt, de tény, hogy gyakran ment a tempó és a nagyon erősnek szánt, de túltolt, erőltetetten duhaj előadásmód a szép, stílusos táncolás rovására. Ebbe az irányba jó lenne nem menni tovább!
És van az erdélyi rendezvényeknek még egy gyenge pontja: a jó műsorvezető és műsorvezetés. A feladatra kellőképpen felkészült személy, és a kellőképpen előkészített bemondandó anyag kérdése valahogy mindig az utolsó pillanatban merül fel, amikor már nincs sem idő, sem kapacitás elkerülni az évek óta ismert, mi több, már rég megunt hibákat. Elvétve akad már olyan táncos, aki a kezébe nyomott szöveget viszonylag érthetően fel tudja olvasni, de lassan jó lenne olyant is látni, hogy szegény feje már nem nevezi a Néptáncegyesületet annak ellenére is többször is táncszövetségnek, hogy maga az egyesület elnöke korrigál ott helyben, s az egyes koreográfiákkal azonos műsoridőt nem tölti el azzal, hogy megint felolvassa minden egyes fellépő csoport előtt, hogy az együttes célja blablabla…, s hogy falunapokon is fellépett, de közben teljesen elfelejti megemlíteni, hogy miféle táncokat fogunk látni (szakmabeliek rájönnek, persze, de ettől ez még egy fontos információ!), s hogy ki készítette a koreográfiát. Persze, azért igen gyakran arra is könnyű rájönni, de nevén nevezni az illetőt elegánsabb lenne.
Ami azonban felettébb örvendetes: sokak egybehangzó meglátása, hogy egyre jobb Erdélyben is a néptáncoktatás színvonala. Gombamód szaporodnak a tánccsoportok, s miközben folyamatosan arról panaszkodnak a csoportvezetők, hogy egyre kevesebb gyermek táncol, s azok is egyre könnyebben adják fel, a valóságban valahogy mégis fennmaradnak az együttesek, s egyre alakulnak a kisebb és még kisebb korosztályos utánpótláscsoportok, hiszen egyre többen vannak, akik értenek ahhoz, hogy hogyan és mire tanítsák korosztályuknak megfelelően a gyermekeket. És immár arra is van példa, hogy a főleg középiskolásokból vagy egyetemi hallgatókból álló ifjúsági együttesek mellett olyan vidéki fiatalok is táncegyüttest alakítanak, akik ugyan már nem diákok, tehát elvileg „nem érnek rá”, de miután korábban évekig aktívan táncoltak, erre továbbra is van akkora igényük, hogy a civil felnőtt életükben is folytatják a táncok tanulását, gyakorlását, előadását, értelemszerűen igen magas színvonalon.
És az antológián ugyan idén még nem látszott meg, de nagyon szépen alakul a felnőtt kezdő, vagy felnőttként újrakezdő táncosok mozgalma is. Remélem, hogy a közeljövőben már ilyen csoportokat is látni fogunk az Antológián is. És szívesen látnék ismét partiumi, valamint más olyan tájakról érkező csoportokat is, melyek idén valami miatt nem voltak jelen a gálán, pl csíkiak, udvarhelyszékiek…
A zsúfolt program miatt idén elmaradt a gálaműsor utáni nagy közös értekezlet az együttesek képviselői és a zsűri tagjai között. Ennek ellenére a szakma képviselői között mégiscsak hosszasan zajlott az est folyamán és azóta is, kisebb csoportos, vagy éppen négyszemközti párbeszéd. Egyértelmű, hogy az Antológia egy igen izgalmas pillanatát éli. Mindenki kíváncsian várja a jövő évi eseményt! És ez jó!
Kádár Elemér
